Hadd legyek ott, ahol Te jársz!

Már tavaly közétek vitt a Lélek… ezért az idén is jelentkeztem. Nagyon szeretem Johannest! Áldás hallgatni átlátható, emberközeli tanításait. Általa felkap a Lélek és visz Isten felé, Isten színe elé… Megfogja a kezedet és Isten közelébe vezet. Beljebb és beljebb.
Kislányként sok tanítási szünetet töltöttem a nagymamámmal. Szeretett sétálni velünk, unokákkal. Mindennap együtt róttuk a határt, órákon át. Télben, hóban, sárban. Mindegy hogy milyen idő volt kint, mentünk. Volt hogy besétáltam a búzatáblába, kezemmel simítva a kalászokat. Mentem és énekeltem.  Sokszor csak kitalált dalokat dúdoltam valamiféle kutykurutty nyelven, amit magam se értettem, de olyan jól esett. Kiöntöttem a szívem. Aztán játszottam úgy is, hogy a terasz színpaddá változott és a fáknak énekeltem… mennyit játszottam és milyen gondtalan voltam… nem féltem senkitől.
Aztán 30 év telt el. Kiskunfélegyházán egy Ászáf kurzuson kértem Istent, adja meg nekem a nyelveken való éneket… és Ő megadta. Amikor hazaértem, egy órán keresztül a konyhában óbégattam egy dallamot, amit a Lélek adott a szívembe. Máig nem tudom, hogyan és miképpen, de egy szó alakult ki a végére: mi-se-ri-cor-di-a-e. Ez volt a szó. Aztán egy év múlva rátaláltam az imakönyvben néhány latin énekre és vadul keresni kezdtem a szót, hátha benne van és ott volt! Pontosan így: misericordiae. Könyörület, irgalom. Tehát egy évvel ezelőtt irgalomért könyörögtem anélkül, hogy tudtam volna róla. Elképesztő!
A konferencián első nap felmentem a toronyba, épp a Band-Ora fiatal csapata dicsérte az Urat… olyan áldás volt ott lenni velük! Hálás voltam azokért a a tizenéves lányokért és fiúkért… milyen jó is az Isten, hiszen még csak a szárnyukat bontogatják, de Ő már a Közelébe hívja őket! Amikor másodszor is felmentem, mert oda húzott a szívem, feljött bennem egy ima: hány millió ember él annak a foglalkozásnak, amit választott és kitölti minden idejét! Ott vannak a Forma 1-es versenyzők vagy a sakknagymesterek… focisták. Minden gondolatukat a foglalkozásuk tölti ki. Az olimpiai úszók mindennap keményen edzenek. Ott vannak a vívók a páston, az atlétikázók, tornászok hát még a több ezer foglalkozás… több millióan azt tehetik, amit akarnak.
Hát hadd tegyem én is azt, amire a szívem hív: Istent akarom imádni minden időmben. Én ezt választom és Ő méltó erre, Ő valóban méltó, hogy kitöltse életem minden percét. Hiszen az Atya imádókat keres, hadd lakhassak Házában! Jó nekem a küszöb is, csak “hadd legyek ott ahol Te jársz…”
Ezek persze szép vágyak… de a realitás az, hogy félénk vagyok és bátortalan. Valahogy le kellene győzni az emberektől való félelmet és beleállni az Úr akaratába.
Most mondta Johannes, hogy az emberektől való félelem: bálványimádás. Amikor Johannes a kenet kiáradásáért imádkozott, ittam bátorító szavait, mintha rólam szóltak volna, de szinte semmit nem éreztem. Ááááá, biztos másnak volt címezve, legyintettem magamban. Viszont másnap reggel a szentmisén valami megragadja a lelkem: meg kellene térni az Úrhoz egészen. Egy az imám a tagadó Péterrel… és végre újra béke van bennem. Teljes lényemmel imádni akartam. Ezzel telt a nap. A nap végén Frici (Kecskemétről) felment a pódiumra és nagyokat nyelt, miközben beszélt. Én elkezdtem sírni, és nem tudtam miért sírok. Aztán megszólalt a Lélek: te kis buta… hát nem erre lettél teremtve? Mikor hiszed el már végre, hogy erre lettél alkotva? Rakd össze a puzzle darabokat. Igen, minden egybevág… Ideje kilépni a hullámokra! – mondta Fricivel együtt. Én meg csak bőgtem.
Eközben Frici felhívta az emelvényre a megalakult Imaházak képviselőit, akiket támogatni lehet. Amíg ők a helyükre álltak, mellém ült egy drága testvér, akit a tavalyi Mehr óta ismerek, és azt mondja: Én téged akarlak támogatni (?!) Ilyenkor mi van? – kérdeztem magamban és csak néztem rá értetlenül. Épp annyi pénz volt a zsebemben, hogy hazautazzak. Nem kértem senkitől. Édesanyámnak se mondtam el, hogy másnapra egy vasam sincs, pedig öten vagyunk a családban. Én már régen így élek… Az, amit az a fiú mondott, úgy hangzott, mint egy prófécia. Imádó leszek. Teljes idejű imádó. Hogy hogyan, azt még nem tudom. Szinte semmit sem tudok, de akarom…                              Szendreyné Andi Neszmélyről