Megnyílt az út a Szentek Szentjébe

Kedves Testvérek! Hálát adok én is az Úrnak elsősorban, azután Johannes testvérnek és minden szervezőnek és mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a konferenciához. Áldjon és őrizzen meg benneteket az Úr! A 2011. évi karizmatikus találkozó hanganyát, Johannes előadásait eddig is sokat hallgattam, lelki táplálékommá váltak, de megmondom őszintén, megvalósítani nem igazán sikerült, amit tanított. Valahogy úgy voltam, mint az ószövetségi választott nép, akik rendszeresen felzarándokoltak a templomba, de a szentek szentjébe nem mehettek be. Oda csak a főpap mehetett be, ő is csak egyszer egy évben. Pedig Jézus, amikor meghalt a kereszten, a függöny kettészakadt, megnyílt az út a szentek szentjébe, az Úr jelenlétébe. Ezen a konferencián viszont az Úr úgy belemerített végtelen szeretetébe, a dicsőítés tüzébe, hogy teljesen átformált. Csodálatos volt részt venni a dicsőítéseken, a csendes szentségimádásokon, hallgatni Johannes egyszerű, de szívhez szóló szavait, történeteit. De talán mégis az első este, amikor előre hívta az embereket és imádkozott a depresszió, az elvetettség és más megkötözöttségekkel kapcsolatban, akkor történt a lényeges változás. Előtte sokat megfordult a fejemben, hogy mit keresek én ezek között a kiváló, odaszánt, elkötelezett fiatal és idősebb emberek között. Ezenkívül nagyon sokat adott Johannes tanítása arról, hogy ki van a figyelmem középpontjában, kinek a tekintete alatt vagyok. Azóta sokkal szabadabban tudom az Urat dicsőíteni, sokkal nagyobb vágy van bennem az imára. Sokkal nagyobb öröm van bennem. Jobban tudjuk szeretni a gyermekeinket és egymást. Azóta majdnem minden nap sikerült időt szakítani az imára, a Szentírásra. Ha mégsem, akkor másnap bepótoltam. Alig nézünk már tévét, még a híradót is nagyon keveset. Nem aggódunk már a jövő miatt. Még egy érdekesség: a munkahelyen előfordultak nálam olyan apró csipkelődő megjegyzések, esetleg megszólások, amelyeket eddig megengedtem magamnak, most mintha egy belső hang figyelmeztetne: Ne tedd! Sokszor hallok a bensőmben egy éneket, például: “Jézus, Te vagy a király.” Érzem, hogy nem akarok már úgy élni, mint eddig. Nem akarok visszamenni “Egyiptomba”. Szeretnék megmaradni az Úr közelségében.               József