Remény, bátorítás, küldetés, megerősítés

Kedves szervezői csapat! Kedves konferencia!

Ismételni tudom csak a szavaidat: még alig eszméltem fel a konferencia után, pedig már egy bő 30 óra eltelt, de még egy darabig el fog tartani a feldolgozása, és remélem még tovább a hatása!

Hála az ÚRnak, sok különleges élményben volt részem az elmúlt időben, sőt!, egyre több élményben, és egyfajta megkoronázás volt április utolsó hétvégéje (és még a tegnap is). 

Egy testvér kósza kör-emailjéből értesültem a konferenciáról, előtte nem is hallottam arról, hogy van ilyen. Amit nem is értek, hogy lehet. 

Szombat délután értem csak a helyszínre, vidékiként – ha nem is sírva, de keresni kellett a helyet, viszont az ÚR révbe kormányzott.

Végignéztem az épületen, már a parkolóból hallottam a zenét, és csak most gondolok bele: amikor építették a csarnokot, gondolták-e az akkori döntéshozók és a derék építők, hogy valaha e falak között Istent fogják imádni, vidám gitár- és énekszóval, táncoló apácákkal és pl. egy egyiptomi (!) tanítóval?!

Éppen Prazsiék dicsőítettek, amikor megérkeztem, egyből magával is ragadott… a hely? a hangulat?… ezek talán rossz szavak, hiszen a Lélek által történt. Csak álltam a terem ajtajában…, de aztán bekapcsolódtam az éneklésbe.

Azért is gondoltam rá, hogy a hétvégét így töltöm, mert ma töltöm a 33-at, és gondoltam, keresek egy erre alkalmas felkészülést.

Sikerült! 🙂

Akkor még nem sejthettem, hogy miben lesz részem.

Többször eszembe jutott az ApCsel 2,13-14, első karizmatikus élményem volt, de nem vette el a kedvem a folytatástól.

Sokat sírtam a három nap alatt, nem is annyira a bűnbánat miatt, hanem ezek olyen felszabadító–megkönnyebbülő sírások voltak. 

Van, aki táncol, van, aki tapsol, én sírok. 🙂

Minden tanító beszéde szívemhez és szívemből szólt. Elképesztő volt a vasárnap reggeli mise, az oltár és az egész környezet letisztult egyszerűsége, a dicsőítők szolgálatának megrázó ereje, melyet a Lélek kölcsönzött nekik. 

A katkók nagy-nagy hiányossága, hogy nem tudnak (?), nem értesítenek erről senkit. Mindenkit köteleznék (oké, ez nem szép), hogy életében legalább egyszer vegyen részt egy ilyenen, akármilyen felekezethez is tartozzon, sőt!, akár hívő, akár nem.

Egy kritika: talán lehetett volna több csönd, több szünet. Nem órákon át tartó, hanem néhány perces, így nekem túl tömény volt. Ilyen karizmatikus/albán öt percekre gondolok. 🙂 Néha úgy tűnt, hogy az ember fiának/lányának egy perc reflektálásnyi ideje sincs. Ez persze nem baj, csak én szeretek csendben is lenni. 🙂

Mit kaptam? Reményt, bátorítást, küldetést, megerősítést. Sokat tanultam. Kimásztam a kényelmes barlangomból. Korábban nem tapasztalt élményem volt a hétvégén, ezzel teljesítettem is egy visszatérő kihívást: penderülj ki a komfortzónádból, a jól belakott langyos kis fészkedből. 

Köszönöm mindenki áldozatos munkáját és szolgálatát! Sok ember lelki fejlődéséhez járultatok és járultok hozzá!

Semmilyen negatív élmény nem ért, mindenki aranyos volt; ha mégis volt valami keserű íz, azt a saját keményszívűségemnek tudom be.

Nem lehetne ilyet havonta? 🙂 Hetente túl nagy lelki és testi megterhelés lenne, de évi egynél többször kellene. Imádkoztok ezen? Én fogok. 

Köszönök mindent,

Máté Paksról 

Sok ige eszembe jutott, egyet választok, talán nem tökéletesen fedi le az érzéseimet, 

„Amit sötétben mondok nektek, 

mondjátok el világosban, 

és amit fülbe súgva hallotok, 

hirdessétek a háztetőkről.”

Mt 10,27