Tanúságtétel

Egy törött térd meggyógyul

Tanúságtétel a 2014-es Imádság Háza Konferenciáról.

Azt a kegyelmi folyamatot, amit az Úr elkezdett bennem munkálni már hónapokkal ezelőtt az Imádság Háza mozgalommal kapcsolatban, ott a konferencia ideje alatt felerősítette és beteljesítette: akkor vált egyértelművé számomra, hogy Isten az Ő dicsőítésében és imádásában hív a szolgálatra. És mindezt jelekkel és csodákkal mutatta meg számomra. Nemcsak az imáim váltak ott elmélyültekké és egészen személyessé, hanem történt egy fizikai gyógyulás is a térdemben. Körülbelül 1 évvel korábban egy esés következtében a bal térdkalácsom csontja szilánkosan tört. A térdkalács masszírozása fájdalmat okozott és újjaimmal érezni lehetett, ahogy az apró csontszilánkok ugrálnak a bőr alatt. Csak rövid ideig tudtam térdelni az éles, szúró fájdalom miatt. Ahogy a lélekáradás alatt ott álltam a kápolnában, egyszerre forróság töltötte el a bal térdemet. Olyan forróság, hogy szinte attól féltem, mindjárt kiégeti a nadrágomat. És egyszerre tudatosult bennem: most gyógyítja meg a térdemet az Úr! Mivel ehhez hasonló még soha nem történt velem, szinte félve tapogattam meg a térdemet: igaz lehet…? És igaz volt: a térdemben erős masszírozásra sem éreztem semmilyen fájdalmat,  eltűntek a csontszilánkok, csak a térdkalács síma felületét tapintotta az újjam. És a térdelésnél sem jelentkezett fájdalom. Mikor hálát adtam mindezért az Úrnak, megkérdeztem: „Uram, Te tudod, mennyi más, fontosabb dolgot gyógyíthattál volna bennem. Miért pont a térdemet hoztad rendbe?” Mire Jézus mosolyogva csak ennyit válaszolt: „Azért, hogy sokat tudj térden állva imádkozni…”

Létrejött az Imádság Háza

Tanúságtétel a 2014-es Imádság Háza Konferenciáról

Egy másik nagyon mély tapasztalat az volt, hogy gyakorlatilag létrejött az Imádság Háza. A tény, hogy hivatalosan fél 8-tól este 11-ig folyamatosan ment a dicsőítés, még az 5-10 perces szünetek sem maradtak ki, egészen különlegesen erős légkört, jelenlétet teremtett. De ez csak a tervezet volt, spontán szerveződéssel reggel fél 6-tól általában éjfélig folyamatos volt az ima. Hihetetlen erőt, közelséget, kegyelmet közvetített ez, az Isten érezhető jelenlétét! Kovács Frici fogalmazott így Augsburg kapcsán, hogy az egy olyan hely, ahol “harapni lehet Isten jelenlétét”!… Na, valami ilyesmi! 🙂

Leszállt egész Magyarországra a Szentlélek

Tanúságtétel a 2014-es Imádság Háza Konferenciáról

Tudomásom szerint én voltam a konferencia legfiatalabb tagja, de pont ezért örülök, hogy részt vehettem, hiszen a mi kezünkben van a jövő, Isten országának építése. Nagyon-nagyon-nagyon óriási tűz van a szívemben, elmondhatatlan. Meg sem tudok állni, csak énekelek és imádkozom egész nap! Nagyon jók voltak a dicsőítések, éreztem a hatalmas erőt, Isten jelenlétét. Sokan megerősítették, most én is megteszem, hogy mikor Magyarországért volt a közbenjárás, egyszerűen azt éreztem, hogy most tényleg elindult valami, hogy mostantól kezdve még nagyobb és még csodálatosabb dolgok fognak történni. Mintha leszállt volna egész Magyarországra a Szentlélek! Felejthetetlen számomra ez a három nap, és nagyon sokat imádkozom azért, hogy ez a tűz megmaradjon bennem, és mindenki másban is.

Új távlatok – szállj fel, szárnyalj, Magyarország!

Tanúságtétel a 2014-es Imádság Háza Konferenciáról

Nagy csodák történtek! Én csak azt tudom mondani róla, úgy cselekedett az Úr, ahogy Augsburgban szokott. Ott tapasztaltam meg ekkora erővel, ugyanakkor finomsággal a jelenlétét, szeretetét. Gyógyított, világosságot adott, szabadított személyesen engem/minket, és bennünket, mint népet is helyreállított. Elke Mölle, a konferencia Augsburgból jött előadója azt mondta, nagy áttörés történt. Az Úr nagyot tett közöttünk, helyreállította identitásunkat, mint magyarok, mint Isten szemében szépek és drágák ̶ ez megtörtént, és innentől nem feltűnően, de fokozatosan át fogja itatni az egész társadalmat. Igen, az erő érződik! Szállj fel, szárnyalj, Magyarország! – ezt énekelte a spontán imában Csiszér Laci első este, mikor az Úr nagy erővel gyógyított, szabadított, nem csak egyeseket, de egész népünket!

Mindehhez még hozzájárult Molnár Imre előadása, aki a magyar történelmet lelki szempontból vázolta fel. Nem hallott semmit Elke korábbi előadásaiból, de gyakorlatilag a magyarság küldetéséről ugyanazt mondta el, csak a történelem tényeivel alátámasztva, amit Elke imában kapott. Gyönyörű volt! Bár Elke még hozzátett egy színt, amitől még szebb és ragyogóbb lett az egész, hogy nemcsak harcosok vagyunk, hanem az Úr kedvesei, menyasszonyai is! Harcosok, de a közbenjárás a fegyverünk, mely igen veszélyes az ellenség számára! A Király kedvese vagyunk, aki mindent megtesz, amit kérünk, mert elraboltuk a szívét, mint Eszter királyné. Ó, szóval gyönyörű volt, az egész történelemnek egy új olvasatot, távlatot, gyógyulást, identitást adott!

Molnár Imre tanítása és a Magyarországnak adott prófécia Elkétől

A dicsőítés nem maradhat abba!

Tanúságtétel a 2014-es Imádság Háza Konferenciáról

Ima közben azt éreztem, hogy ez nem maradhat abba, a dicsőítésnek folytatódnia kell! Kérjük együtt az Urat, hogy mutasson utat, merre akar továbbvezetni minket, hogy megvalósulhasson az Imádság Házában a folyamatosan zajló imádás!

Az egész konferencia mögött ott állt a Szűzanya, a Magyarok Nagyasszonya, akihez minden nap átszaladtam a kegytemplomba és kértem közbenjárását magunkért, hazánkért, mindenkiért.

Nem hallgathatok…

Tanúságtétel a 2014-es Imádság Háza Konferenciáról

Nem hallgathatok arról, amit láttam, hallottam, tapasztaltam! Egyfolytában az a biztatás jön szembe, hogy oszd meg, ami benned van a konferenciáról! „Utolsó csepp” a pohárban a zsolozsma szava volt valamelyik nap: „Hirdessétek a nemzetek között az Úr dicsőségét.”

Számomra mindennek a kiindulópontja Isten szenvedélyes szeretete volt, amire teljes szívemből, lelkemből, erőmből és akaratommal akarok válaszolni. Dicsőítem őt, a Szeretet-Istent, a szeretetből fakad fel a dicsőítés… Mindezt itt Magyarországon, magyarként és szociális testvérként vágyom tenni…

Találkozunk?

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése