Mivel imádkozunk?

Itt, az Őrtüzek Imádság Házában imádságaink jellemzően Isten igéjére épülnek. A biblia Isten által sugalmazott írás. Isten szava a kétélű kardnál erősebb fegyver a kezünkben: „Mert Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol és szétválasztja a lelket és a szellemet, az ízeket és a velőket, s megítéli a szív gondolatait és szándékait” (Zsid 4,12). Különösen sok mélység felfedezhető a pozitív próféciákban vagy az újszövetég apostoli imáiban. Ezek az imák sokszor nyelvezetükben is gazdagok, így gazdagítják a mi imánkat is, de nagyon tanulságos az is, hogy egy adott helyzetben mi volt egy közbenjárás vagy prófécia középpontjában. Remélhetjük, hogy Isten igéjéből indulva, a Lélek vezetésében imádkozva közel kerülünk Jézus szívéhez. Ő a Közvetítő menny és föld között. Saját akaratunkat letéve, az Övét keresve kimondjuk az Ő vágyát. Így „járulunk bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas időben való segítségre” (Zsid 4,16) a mennyből.

Ez a néhány példa talán Téged is megérint:

Ima kinyilatkoztatásért:

Nem szűnök meg hálát adni értetek, megemlékezve rólatok imádságaimban, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt. Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy tudjátok, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag dicsőséges öröksége a szentek számára.” (Ef 1, 16-18)

Milyen izgalmas, hogy az ima középpontjában Isten megismerése áll. Ő a mi Teremtőnk, Megváltónk, és mint ahogy a vőlegény és menyasszony társak lesznek egy életre, úgy lesz a mi társunk is Isten az örök életen át. Hát nem az a legfontosabb az életünkben, hogy megismerjük Őt? Nem könyvekből, nem az elme ismeretével, hanem a szívünkkel! Ehhez kéri az apostol a kinyilatkoztatás lelkét, hogy a megismerés alapja élő tapasztalás legyen. És ahogy a lelki szemünk megnyílik, életünk alapja lesz az a biztos tudás, hogy az Ő szeretete milyen gazdag örökség mindannyiunk számára, akik Benne remélünk és életünket neki szenteljük. És ebben a két mondat tömörségű közbenjárásban, Pál apostol még hálát is ad a közösségért, amelyért imádkozik, és felmagasztalja Istent azzal, hogy a „dicsőség Atyjának” nevezi!

Ima Isten szeretetének megismeréséért

Ezért hajtom meg térdemet az Atya előtt, akitől minden nemzetség nevét nyerte a mennyben és a földön: Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy megerősödjetek benső emberré az ő Lelke által, hogy Krisztus a hit által a szívetekben lakjék, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, hogy mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, és megismerhessétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét is, s beteljetek Isten egész teljességével. Annak pedig, aki a bennünk munkálkodó erőnél fogva mindent megtehet bőségesen azon túl is, amit mi kérünk vagy megértünk, dicsőség legyen az egyházban és Krisztus Jézusban minden nemzedéken át örökkön-örökké! Ámen.” (Ef 3, 14-20)

Nagyon kifejező, ahogy ez az ima kezdődik: „meghajtom térdemet az Atya előtt”. Elgondolkodtató, hogy milyen testhelyzetben imádkozunk. Ülve? Állva? És amikor valami igazán fontos számunkra? Amikor mintegy az életünk múlik a kegyelmen, amit kérünk? Akkor térdre borulva fogunk könyörögni az Úrhoz! Az apostol ezzel a lelkülettel imádkozik a közösségért! Abban a percben, amikor az Úr elé viszi a kérését, Pál számára ez kiemelten fontos. Tanuljunk meg mi is így közbenjárni! Ezzel a lelkülettel: másokért, mintha saját életünkért könyörögnénk! Így megtapasztaljuk, hogy mennyire hathatós lesz a mi buzgó könyörgésünk.

Azt kéri az apostol, hogy „Krisztus a hit által a szívetekben lakjék”. Az ószövetség zsoltárosa még így imádkozott „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hadd lakjam az Úr házában életemnek minden napján” (Zsolt 27,4). Ez volt Dávid legfontosabb kérése Istenhez: hogy Vele éljen. Milyen kifejező, hogy Krisztus mennyivel többet tehet annál, mint amit mi magunktól kérünk vagy megértünk: a hit által a szívünkben vesz szállást. Mennyivel szorosabb szeretet-kapcsolat ez, mintha „csak” nála lennénk. Ő bennünk, és mi Őbenne! Fel tudjuk fogni, Istennek azt az ajándékát, hogy beteljünk az Ő teljességével?

Vágyódás az élő Isten után

Isten, én Istenem, pirkadatkor már előtted virrasztok. Téged szomjaz a lelkem, utánad sóvárog a testem, puszta, úttalan, víztelen vidéken…” (Zsolt 63,2)

Érdemes ízlelgetni a zsoltár sorait, és akkor például így imádkozhatunk a szavak gazdagságában az érzések mélysége felé:

Isten, én Istenem, utánad sóvárog a lelkem.
Puszta, víztelen vidéken téged szomjaz a lelkem.
Lelkem téged szomjaz.
Istenem, sóvárog a lelkem utánad.
Virrasztok. Pirkadatkor már téged kereslek.
Előtted virrasztok én istenem.
Úttalan utakon járok. Sóvárgok, kereslek.
Bolyongok. Víztelen vidéken szomjazom.
Lelkem, mint kiszáradt puszta, nélküled Istenem.
Mint száraz föld, a záporra vágyom, vágyom élő vizedre.
Vágyom utánad, légy az én Istenem.
És én legyek tiéd, teljesen…

Ima próféciával

Most pedig így szól az Úr, a te teremtőd, Jákob, és a te formálód, Izrael: Ne félj, mert megváltottalak! Neveden szólítottalak, az enyém vagy.

Ha átkelsz a vizeken, én veled vagyok, és ha a folyókon, azok nem borítanak el; ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng nem perzsel meg téged.

Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izrael Szentje, a te szabadítód;” (Iz/Ézs 43,1-3a)

Mekkora erő rejlik ezekben a szavakban! Isten szava ugyanis ige, cselekvő szó: „úgy lesz az én igém is, mely számból kijön: nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem megteszi, amit akarok, és véghezviszi, amiért küldtem.” (Iz/Ézs 55, 11).

Ezt egyből érezni lehet, elég kimondani a próféta szavait. Annak hatása lesz ránk! Érezni fogjuk, hogy az Úr, Izrael Szentje cselekszik bennünk!

Imádkozhatunk Isten igéjével például egy közösség vagy terület felett. Kijelenthetjük, hogy az Isten tulajdona. Természetesen kellő tisztelettel kell lennünk az iránt, hogy ezeket a szavakat az Úr először Izrael felett mondta ki. „A nemzetek Krisztus Jézusban társörökösök, tagjai az egy testnek, és együtt részesülnek az ígéretben az evangélium által.” (Ef 3, 6). Isten vágya, hogy a kegyelem bőségét az összes nemzeteknek adja, de különböztessünk meg a szándékunkat, vigyük azt Isten elé, hogy imádságunk az Ő akaratával egyező legyen.

Csatlakozz hozzánk az imaóráinkon, és fedezd fel te is Isten igéjének gazdagságát.

Találkozunk?

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése