Elhívás

Hisszük, sőt tudjuk, hogy Isten egyértelmű küldetést, elhívást adott nekünk: hozzuk létre a szüntelen dicsőítés, ima és az Istennel való találkozás helyét Budapesten, ahol az Ő dicséretében megvalósulhat a keresztények egysége. Isten méltó a dicsőítésre, ezért akarjuk Őt szünet nélkül dicsérni és áldani az imádság házában. A dicsőítésben mindannyian Istenre tekintünk, egyek vagyunk, függetlenül attól, hogy melyik felekezethez, közösséghez vagy egyházhoz tartozunk.

Jézus azonban arra is bíztat, hogy bizalommal és hittel kérjünk. Ezért közbenjárunk sokféle szándékért, hogy Isten akarata valósuljon meg, amint a mennyben, úgy a földön is.

Hisszük, hogy az Úr sokakat hív az ima és dicsőítés szolgálatára, és lesz majd számos imavezető, énekes, zenész az imádság házában, akiknek az a feladata, hogy főállású imamisszionáriusként éjjel és nappal az Úrhoz kiáltsanak és őt dicsérjék.

Víziónk szerint az Őrtüzek Imádság Házában imaórák váltják majd egymást, ahol sokféle módon fogunk imádkozni: dicsőítéssel, közbenjárással, a Szentírással való imával, szemlélődve.

Az Őrtüzek Imádság Háza olyan lelki központ kíván lenni, ahol

  • 0/24-ben találkozni lehet Istennel a dicsőítésben (Vö. Zsolt 22,4),
  • a hiteles, életadó és vonzó keresztény dicsőítés és ima erejét és örömét lehet megtapasztalni,
  • képzések, buzdítások segítségével tudhatunk többet az imáról és a dicsőítésről,
  • meg lehet tanulni Isten jelenlétében lenni és élni,
  • egészséges lelki iránymutatást lehet hallani más fontos témákról is, így a mai idők kihívásairól is.

Az Őrtüzek Imádság Háza elhívása az, hogy Isten dicsőítése a nap 24 órájában, szünet nélkül valósuljon meg Budapesten, kapcsolódva a mennyei trónteremben folyó imádáshoz. A középpontban a szentírás alapú, énekekkel történő dicsőítés és közbenjárás áll, előkészítve ezzel Krisztus visszajövetelét, egyengetve az Úr útját.

Az Őrtüzek Imádság Háza egy olyan felekezetközi, mindenki előtt nyitott hely, ahol lehetőség nyílik az Istennel történő bensőséges, örömteli és mély találkozásra.

Találkozunk?

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése