24 órás dicsőítés

Még a hétpróbásokat is megáldotta ezen a konferencián

Kedves testvérek!

Az Úr hatalmas! Még a “hétpróbásokat” is megáldotta ezen a konferencián. Erzsivel együtt nagy örömmel vettünk részt a konferencián. Nekünk az áldások azóta is jönnek. A keddi szolgálat a Mária utcában különlegesen áldottra sikerült Emmanueles testvéreinkkel.

Ezen a héten azt az indítást kaptuk, hogy egyenlőre “virtuálisan” csináljunk egy 24 órás imát. Kedden kezdtük szervezni és szerdán meg is történt!

Mindnyájunknak nagy áldás volt akik benne voltunk. Nagyon remélem, hogy elindultunk a 168 óra felé vezető úton!!

Marik Jóska és Erzsi

24 órás dicsőítés a Toronyban – beszámoló

Múlt vasárnap (2015. szeptember 27.) 24 órás dicsőítésre és imádkozásra hívtak dicsőítő csapatokat Prazsák Laciék a Golgota utcai Imádság Házában, a „Toronyban”. Dicsőítésünknek és imádásunknak a menekülthelyzet megoldása volt a főiránya. Amikor én a délutáni órákban ott jártam, folyamatosan érkeztek a testvérek (még Szlovákiából is jöttek), cserélődtek a dicsőítő csoportok. Különböző felekezetekből álltunk egységben Jézus elé, aki egyedül méltó az imádatunkra és aki egyedül tudja a megoldást a mai összekuszált és emberileg megoldhatatlannak tűnő helyzetünkben is. Mert Ő a görbe vonalakra is egyenesen ír és mert Ő ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Megtapasztaltuk és Laci előadásában is hallhattuk, milyen ereje van a hálaadásnak és a dicsőítésnek. Fontos feladatunk, hogy mindig Isten szolgálatára álljunk, különítsük el magunkat a világtól, a kor szellemétől és átvitt értelemben őrökként menjünk fel Jeruzsálem falaira (v.ö. Iz 62,6). Tudniillik a dicsőítés helyeire, ahol a szüntelen ima akár történelmet is formáló hatalmával, Isten erejében állhatunk ellent a gonosznak. Hiszem, hogy a mai időkben Isten fel akarja rázni Egyházát a megtérés, dicsőítés és a megújult erővel végzett imádkozás és böjt által.

Úgy dicsőítsünk, hogy annak ereje elűzze a sátán angyalait és védje meg városainkat, országunkat és egész Európát! Úgy, ahogy a zsoltáros énekelte:

Mondjatok éneket Istennek,
zengjetek zsoltárt nevének,
Készítsetek utat annak, aki a felhőkön érkezik:
Úr az ő neve.
Ujjongjatok őelőtte (Zsolt. 68,5)

A dicsőítés éjszaka azokban az otthonokban folytatódott, ahol vállalták a testvérek, hogy virrasztanak Jézusért.

Az audiócsíkon hallható és a képeken látható, milyen felszabadult öröm töltött el mindenkit. Dicsőség Jézus Krisztusnak!


 


Teljes cikk

Gábriel Zoli keddi tanításai a mennyei dicsőségről

GZGábriel Zoli tanítássorozatot tartott minden hónapban egy kedd este a 24 órás dicsőítésről, a mennyei dicsőítésről a Jelenések könyve 4. fejezete alapján.

Itt van a forrása mindannak, amit teszünk az Imádság Házában.

Hallgassátok meg! 🙂

Meghallgatom a tanításokat.

Létrejött az Imádság Háza

Tanúságtétel a 2014-es Imádság Háza Konferenciáról

Egy másik nagyon mély tapasztalat az volt, hogy gyakorlatilag létrejött az Imádság Háza. A tény, hogy hivatalosan fél 8-tól este 11-ig folyamatosan ment a dicsőítés, még az 5-10 perces szünetek sem maradtak ki, egészen különlegesen erős légkört, jelenlétet teremtett. De ez csak a tervezet volt, spontán szerveződéssel reggel fél 6-tól általában éjfélig folyamatos volt az ima. Hihetetlen erőt, közelséget, kegyelmet közvetített ez, az Isten érezhető jelenlétét! Kovács Frici fogalmazott így Augsburg kapcsán, hogy az egy olyan hely, ahol “harapni lehet Isten jelenlétét”!… Na, valami ilyesmi! 🙂

A dicsőítés nem maradhat abba!

Tanúságtétel a 2014-es Imádság Háza Konferenciáról

Ima közben azt éreztem, hogy ez nem maradhat abba, a dicsőítésnek folytatódnia kell! Kérjük együtt az Urat, hogy mutasson utat, merre akar továbbvezetni minket, hogy megvalósulhasson az Imádság Házában a folyamatosan zajló imádás!

Az egész konferencia mögött ott állt a Szűzanya, a Magyarok Nagyasszonya, akihez minden nap átszaladtam a kegytemplomba és kértem közbenjárását magunkért, hazánkért, mindenkiért.

Találkozunk?

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése