Az Imádság Háza egy olyan, keresztény felekezetek közötti lelkiség, amelynek célja, hogy Isten dicsőítése, és a hozzá szálló közbenjárás napi 24 órában, szünet nélkül valósuljon meg a világon, minél több helyen. A középpontban tehát a szüntelen dicsőítés, közbenjárás és ima áll.
A lelkiségen belüli imádság házak a Dávid király által felállított folyamatos dicsőítő szolgálat mintájára működnek. A krónikák első könyvének 16. fejezetében olvashatjuk, hogy Dávid létrehozta a szüntelen dicsőítés szolgálatát. Később, a 23. fejezet 5. verse szerint Dávid király 4000 (!) embert rendelt arra, hogy „dicsérjék az Urat azokkal a hangszerekkel, amelyeket a dicsérethez készíttetett”. Négyezer embernek csak az volt a feladata, hogy szünet nélkül, éjjel-nappal dicsérje az Urat!
Ez az Istentől kapott, dávidi vízió az imádság háza lelkiség alapja.
Az imádság házak tehát nem gyülekezetek, hanem olyan szolgálati helyek, ahol a különböző felekezetű keresztények dicsőítik Istent és imádkoznak hozzá, szünet nélkül.
Ahogy Izajás/Ézsaiás prófétálta: Falaidra, Jeruzsálem, őröket rendeltem; egész nap és egész éjjel, sohase hallgassanak! Akik az Urat emlékeztetitek, ne legyen nyugtotok! (62,6)
A dicsőítésben rejlő erő, öröm és szabadság kézzelfogható módon jelenik meg az imádság háza lelkiségben. A keresztények egysége pedig különös öröm Isten számára: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!” (Zs 133)
Az imádság házában végzett dicsőítés és ima egy szüntelen dörömbölés „Isten ajtaján” (vö. Mt 7,7). Bűnösök térnek meg, betegek gyógyulnak, foglyok szabadulnak, városok és országok változnak meg, épül Isten országa, a szeretet királysága.
Az imádság háza egy izgalmas, új és dinamikusan növekedő lelkiség, amely a szüntelen dicsőítéssel, közbenjárással és imádsággal fordul az Úr felé.
Az egyik legismertebb imádság háza a világon a Kansas Cityben lévő, 1999-ben alapított International House of Prayer (IHOP KC), ahol 2009. szeptember 19. óta folyamatosan, megállás nélkül folyik a dicsőítés és a közbenjárás. Az IHOP KC-nak mintegy 2000(!) főállású szolgálója van. A szünet nélküli dicséretbe itt kapcsolódhatsz bele. Európában az Augsburgi Imádság Háza a legismertebb.
A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.