Az Őrtüzek Imádság Háza vezetője
Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé.
Legszívesebben tehát gyöngeségeimmel dicsekszem,
hogy Krisztus ereje lakozzék bennem.
2Kor 12,9
Az a vágyam, hogy felépüljön Budapesten a szünet nélküli dicsőítés szolgálata, legyen egy olyan hely, ahol folyamatosan, megállás nélkül dicsőítik Istent, és közbenjárnak nála Budapest, Magyarország, a magyar nemzet, sőt az egész világ megtéréséért. Ez pedig – Istennek az öreg templomban, 2017. októberének egyik éjszakáján nekem elmondottak szerint – nem egyszerűen vágy, hanem biztos ígéret.
Imádkozzunk azért, hogy Isten akarata megvalósuljon Magyarországon, az Imádság Házában és minden ember életében! Ámen!
Feleségemmel, Eszterrel már közel huszonkilenc éve élünk a házasság áldott szövetségében, és hat gyermeket kaptunk az Úrtól, akiken keresztül megtapasztaltuk Isten ajándékozó szeretetét.
Egyeseket arra hívott el Isten, hogy a hegyen tartsák magasba a karjukat, és lelki, szellemi síkon harcoljanak Isten országáért. Mások a látható világban küzdenek az Úr királyságáért. Mindkettő egyformán fontos, és egyik sem képzelhető el a másik nélkül.
Engem arra hívott el Isten, hogy főállásban építsem országát, de ehhez szövetségesekre, nagylelkű támogatókra van szükségem. Hatgyermekes családapaként felelősen kell gondolkodnom, nem hagyhatom el addig a világi állásomat, amíg nincs elég támogatóm ahhoz, hogy beteljesítsem az elhívást.
Arra kérlek, ha Isten arra indít Téged, hogy támogasd a szolgálatomat, írj nekem a somogyi.tibor@imadsaghaza.org címre. Utána telefonon, vagy személyesen is beszélhetünk.
Ha csak egyszerűen beszélni szeretnél velem, akkor is írj nekem, várom leveledet.
Áldjon és őrizzen az Úr!
Lábamat kősziklára helyezte, lépésemet biztossá tette. Új éneket adott számba, Istenünket dicsérő szózatot. Zsolt 40,3-4
Testvérem, ha Te is szeretnél csatlakozni hozzánk, írj nekünk, vagy gyere el egy imaóránkra!
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.