Első Imádság Háza Konferencia
Úton a 24 órás dicsőítés felé
Még ma is keresem a szavakat arra, ami velünk ezekben a napokban történt. Például nem egyszer volt az az élményem, amikor becsukott szemekkel, égnek emelt kezekkel imádkoztam, hogy nyitva van a mennyország, nem kell más, csak hogy kinyújtsam a kezemet és máris elérhetem. A Szentlélek jelen volt, felemelt, szinte röpített, vonzott magához! Nagy kegyelemáradás volt!
2014.10.23-25 között került megrendezésre Máriabesnyőn az első Imádság Háza Konferencia.
Meghívott előadóként Elke Mölle szolgált felénk, aki az Augsburgban működő Imádság Háza főállású munkatársa.
Emellett eljött közénk Molnár Imre történész is, aki keresztény szempontból tekintette át előadásában történelmünk mérföldköveit, így új távlatot adott identitásunk és küldetésünk megértéséhez. Mindez egybeilleszkedett azzal a próféciával, amit Elke még a konferencia előtt imában kapott Magyarország számára, és az igével, amit korábban többen kaptunk Magyarország számára.
Prazsák László pedig arról beszélt, hogy Isten miként vezette őt az általa elindított Imádság Háza szolgálat létrehozásában.
Emlékeztek, micsoda kegyelem volt!? Ha nem voltál ott, akkor is kaphatsz kis ízelítőt mindabból, amit ott az Isten tett közöttünk.
Prófécia Magyarország számára és Molnár Imre előadása.
A tanításokat itt hallgathatod meg újra.