„Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit.
Megfenyített az Úr, igen, megfenyített, de nem szolgáltatott ki a halálnak.
Tárjátok ki nekem az igazság kapuit, bemegyek, hogy hálát adjak az Úrnak.”
(Zsolt 118, 17-19)
Igen, csak hálát adhatok az Úrnak mindenért, Ő megmentett, kiemelt a romos múltamból. Csodálatos az Ő irgalma, ahogy vezet és újra az Úton lehetek, ami Ő maga, Jézus, aki hazavisz a mi drága mennyei Atyánkhoz. Az Ő jelenlétében élni a „minden”. A vágyam, hogy mindenki megtapasztalja ezt a mérhetetlen szeretetet. Ezt az imáimban is meghallottam, ahogy Ő hív, legyek az Ő tanúságtevője, és szolgáljam Őt mindenemmel, amim van, teljes időmmel, teljes erőmmel. Köszönöm azt a kegyelmet, hogy Vele lehetek, hogy Róla, Neki énekelhetek…
Hálát adok az én jóságos Istenemnek, hogy elvezetett az Őrtüzek Imádság Házába, ahol megtaláltam azt a nyugalmat, azt a csendet, ahol Isten szelíd, leghalkabb suttogása is meghallható. Köszönöm azt, hogy otthonra találtam, ahol a külső szolgálataimhoz is erőt, szeretetet meríthetek. Hatalmas ajándék Őt dicsérni, Jézust szolgálni szüntelenül.
„Számomra asztalt terítettél, ellenségeimnek szeme láttára. Fejemet megkented olajjal, s a poharam színültig töltötted.
Kegyelmed és jóságod vezet életemnek minden napján, s az Úr házában lakhatom örök időkön át.”
(Zsolt 23, 5-6)