Ha az ember betelik Isten szeretetével és szépségével, akkor nehezen talál szavakat ezen lelki élménye megfogalmazásához. Isten szeretete és szépsége csak dicsőítést és magasztalást válthat ki az ember lelkéből, illetve kitörő örömet hoz magával. Ezt éltem meg én az Imádság Háza Konferencián. A dicsőítés olyan erőket szabadít fel, amelyek Lélek-áradást, gyógyulást és újjászületést eredményeznek. Éreztem, hogy gyógyul a lelkem a sok-sok keserűségből, a gyászból és a fájdalomból, amit magammal hoztam. Kitörő örömmel dicsőíteni a mennyország előíze. Leírhatatlan élmény volt számomra a konferencia légköre, a sok-sok dicsőítő ének, a tanítások. És még volt egy dolog, ami rendkívüli módon erősítő és felemelő hatással volt rám. Látni a sok fiatalt, akik mély átéléssel, kitörő örömmel, kezüket kitárva imádták és dicsőítették Jézust. Pont az előttem lévő sorban ültek a horvátországi fiatalok. Nagyon jó volt látni őket, amint imádkoztak, dicsőítettek, táncoltak és imádták az Urat. Sajnos sokszor a jót is nehezen hisszük el. Ha nem láttam volna, talán el sem hinném, hogy vannak ilyen fiatalok is. Fiatalok, akiknek lelkét átitatta Isten dicsőítése és szeretete.
Külön kegyelem volt számomra, hogy megint kaptam egy próféciát életemre vonatkozóan. Ez a prófécia Prazsák Laci egyik énekében jött felém. Már másodszor kaptam ezt a próféciát, először az Ez az a nap-on idén májusban. Éreztem, tudtam, hogy Isten megint üzen nekem, iránymutatást ad nekem abban a nehéz élethelyzetben, amiben vagyok. Aztán amikor Kunszabó Zoli olvasta az evangéliumot az utolsó szentmisén Bartimeusról, a vak koldusról, sírni kezdtem, mert valahol éreztem, hogy az a nyomorult vak koldus én vagyok, de most Jézushoz megyek, aki meggyógyít. Köszönöm, Istenem, hogy ott lehettem ezen a konferencián! Attila
