Új emberként jöttem vissza

Nagyon hálás vagyok, hogy ott lehettem, dicsőség az Úrnak! Nagyon feltöltő volt, olyan mélyre tudtam emelni az imakapcsolatomat, melyet rég nem éreztem. Sok kérdésre választ kaptam, sok problémámra megoldási algoritmust, és sok hasznos információt kaptam az előadásokból. Úgy érzem új emberként jöttem vissza, akit nem húz vissza már a múlt, hanem csak a jelenben él. Szeretném jobban bevonni életembe, mindennapjaimba Istent, hogy olyan élményeim legyenek, mint ott, megtanultam azt is hogyan lehet megmaradni ebben a lelkületben. Olyan elvárással, kéréssel indultam a konferenciára, hogy növekedni tudjak a kitartásban, és erre az egyik előadás választ is adott. Rájöttem, hogy Istennel együtt kell haladni e cél fele, küzdve, kitartással, és azzal a töretlen hittel, ahogy Péter elindult Jézus fele,de ez a hit meg kell maradjon,csak Jézusra kell nézni, nem a hullámokra. Úgy érzem közelebb kerültem Istenhez, megtapasztaltam az ő szeretetét, volt pár olyan dolog a múltban, amit nem tudtam lezárni, de ezen alkalommal sikerült. Kértem Isten áldását életemre, családomra, de amint hazaértem, éreztem valami megváltozott, nem olyan mint előtte! Köszönöm ezt az élményt, tele vagyok boldogsággal, Isten áldását kérem továbbra is munkájukra. 🙂     Baricz Csaba

Találkozunk?

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése