Új távlatok – szállj fel, szárnyalj, Magyarország!

Tanúságtétel a 2014-es Imádság Háza Konferenciáról

Nagy csodák történtek! Én csak azt tudom mondani róla, úgy cselekedett az Úr, ahogy Augsburgban szokott. Ott tapasztaltam meg ekkora erővel, ugyanakkor finomsággal a jelenlétét, szeretetét. Gyógyított, világosságot adott, szabadított személyesen engem/minket, és bennünket, mint népet is helyreállított. Elke Mölle, a konferencia Augsburgból jött előadója azt mondta, nagy áttörés történt. Az Úr nagyot tett közöttünk, helyreállította identitásunkat, mint magyarok, mint Isten szemében szépek és drágák ̶ ez megtörtént, és innentől nem feltűnően, de fokozatosan át fogja itatni az egész társadalmat. Igen, az erő érződik! Szállj fel, szárnyalj, Magyarország! – ezt énekelte a spontán imában Csiszér Laci első este, mikor az Úr nagy erővel gyógyított, szabadított, nem csak egyeseket, de egész népünket!

Mindehhez még hozzájárult Molnár Imre előadása, aki a magyar történelmet lelki szempontból vázolta fel. Nem hallott semmit Elke korábbi előadásaiból, de gyakorlatilag a magyarság küldetéséről ugyanazt mondta el, csak a történelem tényeivel alátámasztva, amit Elke imában kapott. Gyönyörű volt! Bár Elke még hozzátett egy színt, amitől még szebb és ragyogóbb lett az egész, hogy nemcsak harcosok vagyunk, hanem az Úr kedvesei, menyasszonyai is! Harcosok, de a közbenjárás a fegyverünk, mely igen veszélyes az ellenség számára! A Király kedvese vagyunk, aki mindent megtesz, amit kérünk, mert elraboltuk a szívét, mint Eszter királyné. Ó, szóval gyönyörű volt, az egész történelemnek egy új olvasatot, távlatot, gyógyulást, identitást adott!

Molnár Imre tanítása és a Magyarországnak adott prófécia Elkétől

Találkozunk?

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése