Folytassuk tovább az imát a Lélek kiáradásáért a Megújulás és az Egyház számára, amit el is kezdtünk keddi imaestjeinken.
Ekkor érkezett hozzánk Johannesék felhívása, amely még inkább kitágította a horizontot: imádkozzunk a Lélek kiáradásáért egész Európa számára – azért, hogy sokan megtérjenek és higgyenek Jézusban, és így egy hatalmas Jézus-mozgalom induljon el! Mindez összhangban van az Imádság Háza Konferenciára való felkészülésünkkel is.Engem nagyon inspirál, ezért megfontolom, hogyan tudnék ebben részt venni. Ha úgy érzitek, hogy részt vennétek a kezdeményezés honlapján, akkor egyénileg regisztrálni is lehet: www.esbs.orgA videó után olvashatjátok a magyar fordítást.
A cikk végén olvashatjátok korábbi bejegyzésünket az Európára vonatkozó próféciáról Mayer Balázs beszámolójából.
https://www.youtube.com/watch?v=yhPcSAdf4iI
FELHÍVÁS!
40 napos stratégiai böjt: „EUROPE SHALL BE SAVED“!
Lenyűgöző időket élünk. Krisztus testében mindenfelé terjed a reménység és világszerte azt hallják emberek az Úrtól, hogy ez különleges idő Európa számára. Tavaly próféták, evangelisták és nagy szolgálatok vezetői találkoztak a világ minden tájáról, hogy megosszák egymással, mit tervez Isten ezen a földrészen. Kialakult egy vízió 100 millió lélek megmentéséről az elkövetkező 10 évben. Teljesen irreális számnak tűnik? Nos, Istennek minden lehetséges. De miért lenne lehetetlen az ébredés Európában? Az országainkban mindenfelé imádkozunk egy Jézus-mozgalomért.
De mielőtt akárcsak egy csodát is tett volna és Isten erejével hirdette volna a Királyságot, Jézus 40 napon át böjtölt a pusztában. 2017 stratégiai jelentőségű esztendő. 500 éve kezdődött a reformáció, 50 éve indult a karizmatikus mozgalom és a messiási zsidó mozgalom, 50 éve, hogy Jeruzsálem izraeli uralom alatt van és még sok más jubileumot említhetnénk. Hisszük, hogy ez az év változást fog hozni Európa szellemi-spirituális légkörében. Ezért a változásért azonban imádkozni és böjtölni kell.
Mielőtt az antióchiai közösség kiküldte Pált és Barnabást szolgálatra, böjtöltek (ApCs. 13,2-től). Imádkozunk, hogy az Úr ugyanígy ma is küldje az örömhír bátor tanúit európai aratásába – ez pedig függ a mi imáinktól (Mt 9,38)!
Imádkozunk, hogy eljöjjön Isten Országa és legyen meg az Ő akarata Európában (Lk 11,2).
Imádkozunk az egységért Krisztus testében (Joh 17).
Arról álmodunk, hogy 10.000 férfi és nő fog március 1. és április 9. között böjtölni és imádkozni az európai ébredésért. Ez a zsidó pészah ünnep előtti 40 nap és a keresztény böjti idő a húsvét előtt. 40 nap Jézus-böjt egy Jézus-mozgalomért. Hogyan lehet konkrétan részt venni ebben? Úgy, hogy naponta imádkozzuk a prófétai kijelentést: „Europe shall be saved!“, „Európának meg kell menekülnie!“ és naponta legalább 5 percet imádkozunk ezért a szándékért. Ezen kívül úgy, hogy bekapcsolódunk egy tartós böjtbe. Ez lehet egyben 40 napos böjt, vagy akinek ez nem lehetséges, az a 40 napon belül egy- vagy többnapos böjtöket vállalhat.
Itt a böjt a szilárd táplálékról való lemondást jelenti. Néhányakat az Úr teljes víz-böjtre fog hívni (szellemileg egészen különleges tapasztalat), némelyeket víz- és léböjtre vagy hasonlóra.
Kérjük, tájékozódjon, kérdezze meg az orvosát vagy olvasson utána, hogy az Ön számára a böjtnek milyen formája veszélytelen egészségügyi szempontból. A legtöbb ember számára hosszabb ideig is lehetséges a csak vízen való böjt. A helyesen végzett böjt alapvetően egészséges.
Ha Ön már része egy böjt- vagy imaláncnak a böjti időben, akkor becsatlakozhat a www.esbs.org címen!
Kérjük, regisztráljon ezen a weboldalon, hogy kapcsolatban maradhassunk és tudjuk, mikor értük el a 10.000 elhívottat.
Előre örülünk annak, amit Isten cselekedni fog!
Szeretettel Augsburgból
Dr. Johannes Hartl
Lou Engle-vel közös böjti felhívásunk videón itt található (angolul is megtalálható): https://youtu.be/RraDDLe9SR8
Részletesebb előadás ennek a böjtnek a hátteréről és az ima és böjt szellemi erejéről itt: https://youtu.be/SyPlv9X1eKk
A hírlevelet kiadja Gebetshaus e.V., Pilsenerstr. 6, 86199 Augsburg.
Vízió Európáról – prófécia Svájcban a vezetőknek
Kedves Testvérek!
A május eleji HOPES konferencia (az európai imádság házák vezetőinek találkozója) után Johannes Hartl a keddi munkatársi imát (az egyetlen a héten, amikor minden munkatárs együtt imádkozik) beáldozta egy beszámolóért, mert az előtte való héten annyi stratégiailag fontos dolog történt, hogy szerette volna mindannyiunkkal megosztani. Most az ott elhangzottaktól és a HOPES-on szerzett benyomásaimról szeretnék írni.
Már a HOPES elején érkezett a hír, hogy az Augsburgi Imádság Háza éppen túl van a “10 éves vízió” összeállításán, és az ekkor kapott látás erősen összecseng azzal, amit a HOPES hetében Svájcban tartott Keresztény szolgálatvezetők európacsúcsán Johannesék kaptak. Erről a találkozóról sok szó esett a HOPES-on is.
Mielőtt a konkrét vízióról írnék, a svájci találkozó hátteréről és résztvevőiről pár szó: Keresztény szolgálatvezetők, akik vagy európaiak, vagy ide hívja őket az Úr szolgálni, gyűltek össze, hogy együtt imádkozva keressék a kontinens ébredésének útját. Johannes a résztvevőkről nagyon sokat mesélt. Európa legnagyobb evangéliumi (pünkösdi jellegű) gyülekezeteinek vezetői közül többen, a Bethel gyülekezetből (óriásgyülekezet Kaliforniában) Paul Manwaring és Ben Fitzgerald (Ő masszívan benne van az Awakening Europe-ban is), egy ázsiai szolgálatvezető, akinek a szolgálata évi 250.000 megtérőt gyümölcsözik, Heidi Baker Mozambikból (több ezer gyülekezet alapítója, sok vak és süket gyógyul meg a szolgálatában), Daniel Kolenda (Reinhard Bonnke utóda, az ő szolgalatuk már 75 millió megtérést hozott Afrikában) és több “hálózati ember”, akik a szervezés területén szolgálnak. Johannes szerint, ha van valaki aki képes az ébredés “kirobbantására” Európában, akkor ők olyanok.
A VÍZIÓ:
Az első pont, hogy a következő 10 évben 100 millióan térnek meg Európában. Ez olyan látás, amiben együtt részesültek (kb. 30-an voltak a svájci találkozón) és ahogy ők fogalmaztak “hitük van rá”.
Az utóbbi időben nagyon sok helyről az a prófécia érkezik, hogy itt van Európa ideje, Isten most nagy dolgo(ka)t visz véghez itt nálunk. és sok nagy léptékű szolgáló fordul a kontinens felé, akár figyelemmel és imával, akár konkrét szolgálattal (többen ide is költöznek).
A bevándorlási hullám és az elmuszlimosodás fenyegetése olyan dolgok, amiket az Úr tudatosan enged meg, mert használni szeretné a kialakult helyzetet és magukat a muzulmánokat is a kontinens felébresztésében. A közel-keleti válságövezetben rengetegen térnek meg Jézushoz a muzulmánok közül (százezres-milliós nagyságrend), és sokan vannak, akik készek Európában evangelizálni az itteni bevándorló tömeget. Egy egyiptomi üzletember épp most vett meg egy komplett kolostort München mellett, hogy legyen hol kiképezni ezeket a testvéreket.
A muzulmán emberekből az emberfélelem szinte teljesen hiányzik, viszont az Istenfélelem nagyon erős (a muzulmán hit nagyrészt erről szól). Ha ők megtérnek, a saját életük mint önálló entitás nem igazán létezik számukra, mert alárendelik magukat Jézusnak mint korábban a családnak, törzsnek és Allahnak. Ha ők ezzel a mentalitással evangelizálnak, új dimenziók nyílnak meg.
Fontos volt még, hogy a svájci találkozón jelenlevők egységesen meg vannak győződve, hogy az európai ébredés a Katolikus egyházzal együtt fog zajlani, nem pedig ellene. Volt több prófécia a bronz kapuk kinyílásáról (Iz/Ézs 45,2) ami nem csak szimbolikus, mert a Vatikán egyik főbejáratát is így hívják…
Évente kb. 1000 templomot bontanak le vagy építenek át valami mássá (pl. mecsetté), logikus lesz, hogy ezeket mégis tartsa meg a katolikus vagy más történelmi egyház, mert szükség lesz rájuk, ha ilyen sokan térnek meg. Volt ilyen kép is, hogy a székesegyházak megtelnek dicsőítő fiatalokkal.
Isten egy új reformációt készít nekünk, ami összehozza a felekezeteket. Mintha azt mondaná az első reformációról, hogy: Hát megpróbáltatok gyermekeim, próbálkozásnak jó volt, de most én jövök. Csak figyeljetek!
Nagyon erősen megjelent az a gondolat is, hogy abba kell hagynunk a saját kis királyságaink építgetését és össze kell fognunk az egy célért, megtalálva a saját szolgálatunkat a nagy egészben. Itt az ideje a saját EGOnk és a saját LOGOnk letevésének. Nem kell attól sem félnünk, hogy ha nem védem a saját kis művemet, akkor lesüllyed, mert ha a viztükör emelkedik, minden hajó emelkedik vele!
Amikor az a gondolat előkerült, hogy ez a nagy megtérési hullám nálunk Európában emberileg elképzelhetetlen, hiszen sokkal nehezebb a szellemi terep, mint pl. Afrikában, Daniel Kolenda azt válaszolta, hogy szerinte a legfőbb akadály az európai lelki vezetők hitetlensége…
Egyébként a 100 millió megtéréshez a jelenlegi gyülekezeteknek elég évi 7%-ot növekedniük. Nyilván nem tartunk itt (a történelmi felekezetek csökkennek, de az evangéliumiak is csak kb 2%al növekszenek), de nem is irreális a szám.
Az egész folyamat a társadalom gyökeres átalakulásával fog járni, és persze ellenállás is lesz, de nagyon dicsőséges lesz mindez. Az imádság házainak pedig nagyon nagy szerep jut mindebben.
A svájci találkozó a kezdete volt valamiféle együttműködésnek, még fogunk hallani az itt elindult folyamatról.
Legyetek Áldottak!
Mayer Balázs, Augsburg Gebetshaus