Kedves Testvérek! Hálát adok én is az Úrnak elsősorban, azután Johannes testvérnek és minden szervezőnek és mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a konferenciához. Áldjon és őrizzen meg benneteket az Úr! A 2011. évi karizmatikus találkozó hanganyát, Johannes előadásait eddig is sokat hallgattam, lelki táplálékommá váltak, de megmondom őszintén, megvalósítani nem igazán sikerült, amit tanított. Valahogy úgy voltam, mint az ószövetségi választott nép, akik rendszeresen felzarándokoltak a templomba, de a szentek szentjébe nem mehettek be. Oda csak a főpap mehetett be, ő is csak egyszer egy évben. Pedig Jézus, amikor meghalt a kereszten, a függöny kettészakadt, megnyílt az út a szentek szentjébe, az Úr jelenlétébe. Ezen a konferencián viszont az Úr úgy belemerített végtelen szeretetébe, a dicsőítés tüzébe, hogy teljesen átformált. Csodálatos volt részt venni a dicsőítéseken, a csendes szentségimádásokon, hallgatni Johannes egyszerű, de szívhez szóló szavait, történeteit. De talán mégis az első este, amikor előre hívta az embereket és imádkozott a depresszió, az elvetettség és más megkötözöttségekkel kapcsolatban, akkor történt a lényeges változás. Előtte sokat megfordult a fejemben, hogy mit keresek én ezek között a kiváló, odaszánt, elkötelezett fiatal és idősebb emberek között. Ezenkívül nagyon sokat adott Johannes tanítása arról, hogy ki van a figyelmem középpontjában, kinek a tekintete alatt vagyok. Azóta sokkal szabadabban tudom az Urat dicsőíteni, sokkal nagyobb vágy van bennem az imára. Sokkal nagyobb öröm van bennem. Jobban tudjuk szeretni a gyermekeinket és egymást. Azóta majdnem minden nap sikerült időt szakítani az imára, a Szentírásra. Ha mégsem, akkor másnap bepótoltam. Alig nézünk már tévét, még a híradót is nagyon keveset. Nem aggódunk már a jövő miatt. Még egy érdekesség: a munkahelyen előfordultak nálam olyan apró csipkelődő megjegyzések, esetleg megszólások, amelyeket eddig megengedtem magamnak, most mintha egy belső hang figyelmeztetne: Ne tedd! Sokszor hallok a bensőmben egy éneket, például: “Jézus, Te vagy a király.” Érzem, hogy nem akarok már úgy élni, mint eddig. Nem akarok visszamenni “Egyiptomba”. Szeretnék megmaradni az Úr közelségében. József
Sejtettem, hogy jó lesz, de hogy ennyire!…
Hálát adok az Úrnak és a szervezőknek az Imádság Háza Konferenciáért. Várva vártam az alkalmat, sejtettem, hogy jó lesz. Amikor pár nappal előtte jöttek a támadások, már tudtam, hogy nagyon jó lesz, de hogy ennyire, azt álmomban sem gondoltam volna. Az Úr minden várakozást felülmúlóan és bőkezűen adta áldását, Szentlelkét, békéjét, tüzét, és amire 4 éve, Johannes Hartl előző előadása óta nem voltam képes, most végre meg tudtam valósítani, időt szánni a legfontosabbra: az Úrra (ima, biblia). Plébániánkról többen voltunk ott, és mindannyiunk szívébe erős vágyat adott az Úr, hogy saját templomunkban rendszeresen, hetente legyen dicsőítő alkalom. Két hét után, november 9-én el is kezdtük. Reméljük, hogy tovább tudjuk adni azt a tüzet, amit az Úr gyújtott bennünk. Biztosak vagyunk, hogy ha nem a problémákra, hanem az Úrra koncentrálunk, Ő elvégez minden szükségeset életünkben, közösségünkben, hazánkban. Isten áldja meg a szervezőket, a szolgálókat és minden résztvevőt!
Bp., 2015.11.09. E.
A mennyország előíze
Ha az ember betelik Isten szeretetével és szépségével, akkor nehezen talál szavakat ezen lelki élménye megfogalmazásához. Isten szeretete és szépsége csak dicsőítést és magasztalást válthat ki az ember lelkéből, illetve kitörő örömet hoz magával. Ezt éltem meg én az Imádság Háza Konferencián. A dicsőítés olyan erőket szabadít fel, amelyek Lélek-áradást, gyógyulást és újjászületést eredményeznek. Éreztem, hogy gyógyul a lelkem a sok-sok keserűségből, a gyászból és a fájdalomból, amit magammal hoztam. Kitörő örömmel dicsőíteni a mennyország előíze. Leírhatatlan élmény volt számomra a konferencia légköre, a sok-sok dicsőítő ének, a tanítások. És még volt egy dolog, ami rendkívüli módon erősítő és felemelő hatással volt rám. Látni a sok fiatalt, akik mély átéléssel, kitörő örömmel, kezüket kitárva imádták és dicsőítették Jézust. Pont az előttem lévő sorban ültek a horvátországi fiatalok. Nagyon jó volt látni őket, amint imádkoztak, dicsőítettek, táncoltak és imádták az Urat. Sajnos sokszor a jót is nehezen hisszük el. Ha nem láttam volna, talán el sem hinném, hogy vannak ilyen fiatalok is. Fiatalok, akiknek lelkét átitatta Isten dicsőítése és szeretete.
Külön kegyelem volt számomra, hogy megint kaptam egy próféciát életemre vonatkozóan. Ez a prófécia Prazsák Laci egyik énekében jött felém. Már másodszor kaptam ezt a próféciát, először az Ez az a nap-on idén májusban. Éreztem, tudtam, hogy Isten megint üzen nekem, iránymutatást ad nekem abban a nehéz élethelyzetben, amiben vagyok. Aztán amikor Kunszabó Zoli olvasta az evangéliumot az utolsó szentmisén Bartimeusról, a vak koldusról, sírni kezdtem, mert valahol éreztem, hogy az a nyomorult vak koldus én vagyok, de most Jézushoz megyek, aki meggyógyít. Köszönöm, Istenem, hogy ott lehettem ezen a konferencián! Attila
Kis csoda
Szeretnék megosztani én is egy tanúságtételt 🙂
Nem sokkal, amint hazaérkeztünk a konferenciáról, akkor történt ez a kis csoda! 🙂
Édesanyám munkában volt, és édesapámmal ketten együtt leültünk ebédelni. Ő a TV-t bámulta, én már nagyon éhes voltam, így alig vártam, hogy elkezdhessek enni. A konferencia előtt sohasem mertem nyíltan felvállalni azt, hogy én mindig imádkozom evés előtt és után, ezért mindig csak óvatosan vetettem a keresztet, hogy ne vegyenek észre, és nehogy elkezdjenek valamilyen hozzászólásokat mondani ehhez. A konferencia után pedig azt mondtam, hogy nem érdekel. Csak Isten tekintetében akarok élni, az számít, ahogy Ő lát engem. Tehát evés előtt keresztet vetettem, elmondtam magamban az imát, majd újra, bátran keresztet vetettem. Láttam, hogy édesapám, ahogy a TV-t nézte, azért félszemmel odasandított. Neki fogtam enni. Édesapám, aki soha életében nem imádkozott sem evés előtt, sem evés után, egyszer csak látom, hogy keresztet vet, szünet, és megint keresztet vet. Egyszerűen akkora öröm volt bennem, azt se tudtam, merre forduljak, hogy ne vegye észre, hogy mindjárt elkacagom magam. Dicsőség Istennek! 🙂 M.A
Belső erő
Már írtam egy tanúságtételt a konferencián tapasztaltakról, de úgy érzem, muszáj még valamit megosztanom. Már lassan két hete, hogy hazajöttem az IH-ról, de még ugyanazt az Istentől eredő belső erőt érzem, mint amit a konferencián megtapasztaltam (és korábban nem). Itthon nehéz körülmények közé érkeztem, haldokló nagymamám várt. A halál témája mindig nagyon megvisel, a nyarat végigbőgtem mamám betegsége miatt. A konferenciáról hazatérve nem esik nehezemre őt látogatni, mennyiségi és minőségi időt tölteni vele. Imádkoztam az ágyánál, hálát adtam az életéért és nagy béke töltött el. Úgy érzem el tudtam búcsúzni tőle, már el tudom engedni. Ennek bekövetkeztéig elég erőt érzek magamban, hogy addig is látogassam, imádkozzak érte/vele, elkísérjem. Hála Istennek ezért az erőért, ami tudom, nem tőlem származik!
Isten érintése
Én nagy békét, örömöt kaptam, s kisimultak a kétségeim a konferencia alatt… semmi különös, csak annyi, hogy Isten érintése tényleg gyógyít.
Mindig dicsőítenem kell!
A konferencia óta reggelente, amikor már feleszmélek, elkezd áradni bennem egy dicsérő dal és akár órák hosszat velem marad, míg a munka el nem tereli a figyelmemet. Aztán mihelyst egy kis szünet támad a napban, azonnal újra visszatér!
Egyelőre nehezen tudok bárhogy máshogy imádkozni, mert mindig dicsőítenem kell:)
Hála Istennek az Ő ajándékaiért! FZs
Imádság Háza Konferencia 2015 – kép- és hanganyag
A 2015-ös Imádság Háza Konferencia kép- és hanganyaga innen elérhető. Részletes beszámolót és tanúságtételeket is olvashattok! A hanganyag innen letölthető: https://onedrive.live.com/redir?resid=6847375534B01FC7!597&authkey=!AGj7lBhoNQf9zKY&ithint=folder%2cmp3 A videófelvételeket itt tudjátok elérni, a fényképeket pedig alább …
Még a hétpróbásokat is megáldotta ezen a konferencián
Kedves testvérek!
Az Úr hatalmas! Még a “hétpróbásokat” is megáldotta ezen a konferencián. Erzsivel együtt nagy örömmel vettünk részt a konferencián. Nekünk az áldások azóta is jönnek. A keddi szolgálat a Mária utcában különlegesen áldottra sikerült Emmanueles testvéreinkkel.
Ezen a héten azt az indítást kaptuk, hogy egyenlőre “virtuálisan” csináljunk egy 24 órás imát. Kedden kezdtük szervezni és szerdán meg is történt!
Mindnyájunknak nagy áldás volt akik benne voltunk. Nagyon remélem, hogy elindultunk a 168 óra felé vezető úton!!
Marik Jóska és Erzsi
2. beszámoló Augsburgból
Kedves Testvéreim, Barátaim!
