Konferencia 2015

Menyegző az Atya házában

Látom, még mindenki piheg, a három napos nagy kaland óta, én is…

Valóban csodálatos napok voltak az Úr házában, az Atya otthonában…

Eljegyzés? Esküvő? A tanítások közül talán az egyik, ami leginkább belém ragadt, bele égett a szívembe: egyetlen Menyasszony van. Mindannyian – az élő hitű kereszténytől fölfelé = tanítvány, evangelizátor, apostol stb… – ennek az egyetlen Menyasszonynak az élő tagjai vagyunk. És ezt pont az Imádság házában – a dicsőítésben, imádásban és a szolgálatban – lehet a leginkább tudatosítani és átélni.

És amikor fölmentem az ima toronyba, ledöbbenten láttam, hogy valaki megfestette az evangelizációs viziómat, ott állt a falnak támasztva. Rögtön megkerestem az illetékeseket, és elkértem ajándékba és meg is kaptam… Köszönet Csilla és Laci… FCs

Hadd legyek ott, ahol Te jársz!

Már tavaly közétek vitt a Lélek… ezért az idén is jelentkeztem. Nagyon szeretem Johannest! Áldás hallgatni átlátható, emberközeli tanításait. Általa felkap a Lélek és visz Isten felé, Isten színe elé… Megfogja a kezedet és Isten közelébe vezet. Beljebb és beljebb.
Kislányként sok tanítási szünetet töltöttem a nagymamámmal. Szeretett sétálni velünk, unokákkal. Mindennap együtt róttuk a határt, órákon át. Télben, hóban, sárban. Mindegy hogy milyen idő volt kint, mentünk. Volt hogy besétáltam a búzatáblába, kezemmel simítva a kalászokat. Mentem és énekeltem.  Sokszor csak kitalált dalokat dúdoltam valamiféle kutykurutty nyelven, amit magam se értettem, de olyan jól esett. Kiöntöttem a szívem. Aztán játszottam úgy is, hogy a terasz színpaddá változott és a fáknak énekeltem… mennyit játszottam és milyen gondtalan voltam… nem féltem senkitől.
Aztán 30 év telt el. Kiskunfélegyházán egy Ászáf kurzuson kértem Istent, adja meg nekem a nyelveken való éneket… és Ő megadta. Amikor hazaértem, egy órán keresztül a konyhában óbégattam egy dallamot, amit a Lélek adott a szívembe. Máig nem tudom, hogyan és miképpen, de egy szó alakult ki a végére: mi-se-ri-cor-di-a-e. Ez volt a szó. Aztán egy év múlva rátaláltam az imakönyvben néhány latin énekre és vadul keresni kezdtem a szót, hátha benne van és ott volt! Pontosan így: misericordiae. Könyörület, irgalom. Tehát egy évvel ezelőtt irgalomért könyörögtem anélkül, hogy tudtam volna róla. Elképesztő!
A konferencián első nap felmentem a toronyba, épp a Band-Ora fiatal csapata dicsérte az Urat… olyan áldás volt ott lenni velük! Hálás voltam azokért a a tizenéves lányokért és fiúkért… milyen jó is az Isten, hiszen még csak a szárnyukat bontogatják, de Ő már a Közelébe hívja őket! Amikor másodszor is felmentem, mert oda húzott a szívem, feljött bennem egy ima: hány millió ember él annak a foglalkozásnak, amit választott és kitölti minden idejét! Ott vannak a Forma 1-es versenyzők vagy a sakknagymesterek… focisták. Minden gondolatukat a foglalkozásuk tölti ki. Az olimpiai úszók mindennap keményen edzenek. Ott vannak a vívók a páston, az atlétikázók, tornászok hát még a több ezer foglalkozás… több millióan azt tehetik, amit akarnak.
Hát hadd tegyem én is azt, amire a szívem hív: Istent akarom imádni minden időmben. Én ezt választom és Ő méltó erre, Ő valóban méltó, hogy kitöltse életem minden percét. Hiszen az Atya imádókat keres, hadd lakhassak Házában! Jó nekem a küszöb is, csak “hadd legyek ott ahol Te jársz…”
Ezek persze szép vágyak… de a realitás az, hogy félénk vagyok és bátortalan. Valahogy le kellene győzni az emberektől való félelmet és beleállni az Úr akaratába.
Most mondta Johannes, hogy az emberektől való félelem: bálványimádás. Amikor Johannes a kenet kiáradásáért imádkozott, ittam bátorító szavait, mintha rólam szóltak volna, de szinte semmit nem éreztem. Ááááá, biztos másnak volt címezve, legyintettem magamban. Viszont másnap reggel a szentmisén valami megragadja a lelkem: meg kellene térni az Úrhoz egészen. Egy az imám a tagadó Péterrel… és végre újra béke van bennem. Teljes lényemmel imádni akartam. Ezzel telt a nap. A nap végén Frici (Kecskemétről) felment a pódiumra és nagyokat nyelt, miközben beszélt. Én elkezdtem sírni, és nem tudtam miért sírok. Aztán megszólalt a Lélek: te kis buta… hát nem erre lettél teremtve? Mikor hiszed el már végre, hogy erre lettél alkotva? Rakd össze a puzzle darabokat. Igen, minden egybevág… Ideje kilépni a hullámokra! – mondta Fricivel együtt. Én meg csak bőgtem.
Eközben Frici felhívta az emelvényre a megalakult Imaházak képviselőit, akiket támogatni lehet. Amíg ők a helyükre álltak, mellém ült egy drága testvér, akit a tavalyi Mehr óta ismerek, és azt mondja: Én téged akarlak támogatni (?!) Ilyenkor mi van? – kérdeztem magamban és csak néztem rá értetlenül. Épp annyi pénz volt a zsebemben, hogy hazautazzak. Nem kértem senkitől. Édesanyámnak se mondtam el, hogy másnapra egy vasam sincs, pedig öten vagyunk a családban. Én már régen így élek… Az, amit az a fiú mondott, úgy hangzott, mint egy prófécia. Imádó leszek. Teljes idejű imádó. Hogy hogyan, azt még nem tudom. Szinte semmit sem tudok, de akarom…                              Szendreyné Andi Neszmélyről

Isten felébresztett: “Kérlek, imádkozz!”

Rengeteg kegyelmet kaptam Istentől a konferencián, amiről majd később írok. Most szeretném megosztani mi történt velem az egyik este.

Éppen aludni készültem, amikor Isten felébresztett: “Kérlek, imádkozz!”. Én mondtam, hogy jó, imádkozom, de miért? Ekkor Isten mutatott egy képet, ahol emberek a tűz fogságába estek és értük kér, hogy imádkozzak. Nem értettem mi ez, de annyira kért, hogy imádkoztam nyelveken. Bevillant, hogy Johannes is azt mondta, a bonyolult, nehéz dolgokért imádkozzunk nyelveken. Mivel nem tudtam miért kéri Isten az imámat, ez kimerítette a nehéz és bonyolult kategóriát. Így nyelveken imádkoztam. Éreztem az emberek kétségbeesését, reménytelenségét, félelmét, fájdalmát. Isten mély együttérzést adott a szívembe feléjük és olyan volt, mintha lélekben mellettük lettem volna és segíthettem volna őket az együttérzésemmel. Azt éreztem, hogy 20 és 30 ember lehetett abban a helységben, ahol a tűzeset történt. Addig imádkoztam, amíg a lelkük teljesen megnyugodott. Így békében és szeretetben tudtak meghalni. És láttam amint a tűz helyét a fekete hamu és csönd váltja fel. Ekkor abbahagytam az imát és elaludtam. Másnap nem tudtam kiigazodni, mi volt ez, de megnyugodtam abban a gondolatban, hogy Isten kért, hogy imádkozzam és én megtettem.

Nem szoktam sűrűn híradót nézni. A mostani levelemhez képest nemrég láttam, hogy Bukarestben tűz ütött ki és 26-an meghaltak. Rögtön tudtam, hogy erről lehetett szó, értük kérte Isten az imáimat. Amint ráeszméltem, sírva fakadtam…

Nagyon meglepő számomra, hogy Isten ilyen módon kért tőlem közbenjáró imát. Ugyanakkor megnyugtató, mert átéltem benne az Ő gondoskodását és a szándékát, hogy halálunk óráján békét és szeretetet akar nekünk adni a szenvedések ellenére is. A.

Egy konferencia, ahol Isten népe örül! :-D

T. Szervezők!
Szeretném megköszönni Nektek, hogy ilyen kegyelemteli  konferenciát szerveztettek… Az Úr áldjon Titeket meg érte. Már alig várom, hogy hasonló konferenciát szervezzetek, ahol Isten népe örül. A szombat esti dicsőítés tánccal a mennyország érzését adta nekünk. Csak az Urat dicsérni fontos! Más nem számít.
A szombat esti ima pedig felejthetetlen volt, még egy testvértől egy próféciát is kaptam a színpadnál!
Vidékről utaztam a konferenciára és a saját kis környezetemben nem működik közösség, az Isten dicsőítése sajnos nincs, a misén az emberek arca szomorú, gondterhelt.
Öröm volt látni, hogy van azért szolgája Istennek a fiatalok köréből, akik örülnek Istennek és dicsőítik énekkel tánccal.
Nagyon sok mindenre rámutatott engem Johhannes Hartl:
1. ne foglalkozzak az emberek tekintetével, csak az Isten tekintete számít. Sajnos mindeddig befolyásolt az, hogy megfeleljek a testvéreimnek, és így az Istennel való beszélgetés nem lehetett személyes.
2. mindennapi dicsőítés fontosságára, amit napi szinten (különböző okok miatt) elhanyagoltam.
Az Úr áldjon Titeket: Ildikó

Nálam van a Bibliám!

Számomra egy nagy kegyelem volt, hogy ott lehettem a konferencián… annyira sokat jelentettek számomra a dicsőítések és a tanítások, hogy talán szavakba sem tudnám önteni. Nagy a mi is Istenünk. Isten jó és szép.

Megosztanék egy érdekes történetet, ami szombaton történt velem. Az ebédszünetben elmentem egy kedves ismerősömmel sétálni, majd kértem őt, hogy menjünk egy olyan helyre, ahol a szép napsütésben le tudunk ülni, hogy egyek. Beszélgetés közben odajött hozzánk egy furcsa ember, aki tüzet kért…igyekszem a leírásnál nem túlzásokba bocsátkozni. Nem tudhattuk, hogy ott előttünk el kezd füvezni, nagyon meglepődtünk. Ő kérte, hogy hallgassuk meg… jelzem szemei furcsán csillogtak és veszélyesnek is tűnt. Ő maga bevallotta, hogy „alvilágból való” a maffiából és elkezdte mondani azokat a dolgokat, amit jelenleg tesz. Itt nem bocsátkoznék idézetekbe. Ő maga is bevallotta, hogy teljesen el van csúszva. Amikor megkérdeztem, hogy hisz-e Istenben, igennel válaszolt, de már ki volt nagyon ábrándulva mindenből. Éreztem, hogy nagyon szeretnék segíteni ezen az emberem, de nem tudtam, hogyan tudnék, még nincs olyan sok tapasztalatom a közbenjáró vagy szabadító imában, hogy imádkozzam emberekért, ezért felajánlottam a kis Újszövetségemet. Amikor elővettem és azt mondtam én emberileg nem tudok neked segíteni, de Isten igen, akkor teljesen ellenkezett, hogy elfogadja a Bibliát. Én megértettem és vissza akartam tenni a táskámban és abban a pillanatban szinte kitépte a kezemből mondván, hogy: “de mégis kell”. Beletette a zsebébe és magához szorította nagyon erősen. Kértem, h naponta csak 1 percet olvasson belőle, az elég lesz. Ő meg elment.

Visszaérve a konferenciára izgatottan vártam Johannes tanítását, számomra annyira erősek voltak, olyan sok összefüggést rejtettek magukba, hogy kimondhatatlan. Biztos ismerős az az érzés, amikor nézel egy filmet és szinte mindig tudod előre hogy mi lesz a következő rész, vagyis már nem tudnak újat mutatni, nem tud semmi lenyűgözni, minden sablon, szürke, értelmetlen… Na számomra ezt a dolgot cáfolta meg Isten Johannes tanításain keresztül… Le voltam nyűgözve nem lehetett tudni a következő összefüggés, hol fog felbukkanni, ezért nagyon kellett figyeljek, éber voltam és szinte minden „filmkocka” tudott valamilyen új szint lopni az általam eddig formált Istenképbe. Csodálatos élmény….

Szóval, ott ülök a konferenciaterembe az előző történettől elámulva, ami azzal a fura emberrel történt, és Johannes elkezd beszélni, majd tanúságot tenni arról az esetről, ha emlékeztek, hogy egyszer őket Isten elhívta az utcára szolgálni prostituáltak és mélyre csúszott emberek közé. Ekkor éreztem, hogy valami ehhez kicsit hasonló eset történt velünk is az ebédszünetben….

Második alkalommal is Isten odavezette őket, arra a helyre és amikor dicsőítették Istent gitárral, akkor az emberek kezdtek megtérni… és annyira akartak nekik adni valamit, de volt étel vagy valami más, de a legnagyobb dolgot adták oda mindannyian a saját Bibliájukat.

Amikor ezt hallottam ez kiütött, huhhh ez hihetetlen, annyi mindent megértettem ezen a tanúságon keresztül, de hagyom, hogy mindenki maga vonja le a következtetéseket belegondolva magát ebbe a helyzetbe. Nemsokára Johannes Hartl kérte, hogy emeljük fel a Bibliánkat én meg az üres kezemet emeltem fel mondván magamban az én Bibliám itt a kezemben, láthatatlan, talán ehhez lelki szemek kellenek, DE ITT VAN!!! Sajgó Szabolcs

Már eltelt egy egész hét

Tudom, hogy már egyszer írtam, de ezt még mindenképpen szerettem volna megosztani:

Már eltelt egy egész hét, a konferencia kezdése óta, de az az öröm és istenélmény, amit ott megtapasztaltam még mindig nem múlt el és továbbra is úgy érzem magam, mintha még mindig ott lennék. Nem is tudom, hogy volt-e ilyen hatása rám bármelyik lelkigyakorlatnak, amin eddig részt vettem. Szóval újra csak köszönöm a Jóistennek és a szervezőknek, hogy Isten csatornái voltak számunkra.

Átéreztem, mennyire szeret engem Isten

Számomra ez a konferencia eszméletlen jó volt. Az előadások tanításokat, Istennek hála, át tudtam érezni. Éreztem a köztünk lévő szeretetet és hitet! Számomra egy ajándék volt  Istentől az ott töltött idő. A Szentlélek ott volt köztünk és irányította tetteink. Rengeteget sírtam, mert átéreztem azt, hogy mennyire szeret engem Isten és buliztam, dicsőítettem az mennyország királyát. Rájöttem arra, hogy az Isten az, akihez bármikor és bármilyen problémával fordulhatok. És a kis csapathoz is, akikkel ezt átélhettem.  Hála az angyaloknak és  Istennek!  B

Nem pusztán előétel volt az ima, hanem főétel!

Nagyon jó volt együtt lenni Istenre vágyó emberekkel.

Hogy nem pusztán “előétel” volt a zene, az ima a Prédikáció előtt, hanem FŐÉTEL!

Pénteken még harcoltam magammal, s sírtam egész nap, aztán világossá vált, h se jobbra, se balra nem tudok menni, mert zsákutcák. Egy út van előttem, csak ez járható.

Hogy hiszek a Hangnak, hiszek Isten szavának, ígéreteinek, bármennyire hihetetlen, nehéz. Vízenjárás.

És a hétvégén, a tanítások által megértettem, h ezen az úton jövő is van előttem.

“…hogy imádóddá és közbenjáróddá legyek” Ezen AKAROK járni! Mné

Köszönöm a lehetőséget!!!!

Betöltöm ezt a templomot dicsőséggel!

Mivel a hétköznapjaimban sokat vállalok magamra, a kimerültség miatt nem is akartam csak szombaton eljönni a konferenciára. Tanácstalan voltam és kértem útbaigazítást a Bibliából. “Szólj Uram hallja a Te szolgád!” Nyitottam a Szentírásból és Aggeus prófétánál nyílt ki. A templom felépítése Agg 1,8. Menjetek fel a hegyre és hozzatok fát és építsétek fel a templomot, hogy kedvemet és dicsőségemet találjam benne. – mondja az Úr. Hát ezekre az igékre el kellett, hogy induljak már péntek délelőtt. Tudtam, hogy az én személyes szívem templomáról van szó. Olvastam tovább, a következő versnél: Agg 2,4  De most bátorság Zerubbábel! – mondja az Úr. Bátorság, Józsue főpap, Jehocodak fia! Bátorság egész népe az országnak – mondja az Úr dolgozzatok! Hiszen én veletek vagyok! Mondja a Seregek Ura. Ezekre a szavakra is megnyílt a szívem és éreztem, hogy hatalmas kegyelmi kiáradásban fogok és fogunk részesülni. Amit az itt olvasott tanúságtételek utólag is alátámasztanak. Agg 2,5-től: Lelkem közöttetek lakik! Ne féljetek! Igen ezt mondja a Seregek Ura. Még egy kis idő és megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet. Megrendítem mind a népeket, és ide áramlik minden népnek a kincse. Betöltöm ezt a templomot dicsőséggel, mondja a Seregek Ura. Hát kedves Testvérek, nem ezt történt velünk?!!! A hétköznapjainkban pedig most kezd kibontakozni, mind az, amit kaptunk a szívünkbe, Mennyei Kincseket!!! Ez még csak a kezdet…
Isten kegyelméből több dicsőítő kurzuson voltam, de az Úr mindig tud többet adni. Mindig is a szívemben volt, hogy ne csak énekkel, hanem tánccal is dicsőítsem az Urat. Fent a toronyban az én drága testvéremmel együtt táncolhattunk az Úrnak. Hatalmas ajándéknak éltem meg. A közbenjáró imánál valami magyarázat ajándékát kaptam meg, amire még nem jöttem rá, hogy mi is lehet az. Majd kibontakozik. Tudjátok, ez még csak a kezdet. Egyszóval fergeteges volt a dicsőítő imádat, amit egységben és a Szentlélek részegítő ajándékával élhettük át együtt! Dicsőség Istennek a hatalmas csodáiért és kegyelmeinek kiáradásáért és a sok-sok ajándékért. Köszönet minden szervezőnek, tanítónak, és résztvevőnek, hogy együtt élhettük meg Isten szeretetét és jelenlétét. Ámen.  Huszár Andrea

A zárt ajtók rejtélyei :)

Szeretnék még pár dolgot kiemelni, amiben személyesen nekem sokat adott a konferencia.

1) Nekem is az egyik legnagyobb élmény volt, ahogy Johannes lerajzolta, és elmagyarázta, hogy az emberek tekintetétől el kell vonulnunk, csak Isten tekintete alá állni (és lehetőleg ott is maradni).

Ez nekem hihetetlenül sokat jelentett: hogy nap folyamán is másszak ki az elvárás-spirálból – és helyezkedjem bele, higgyem el, hogy ahogy Ő lát, az az énkép visz előre, abból lehet építkezni. A többi csak lehúz, megbénít – különösen a lelki előmenetelben, a mások lelki üdvéért való tevékenységben.

2) Sokat adott az egységért való ima, különösen annak első része: az önmagunkon belül való egység. értelmünk, érzelmeink és akaratunk egysége.

Valamint az a gondolat, hogy minden elöljárót (papot, püspököt) Isten helyezett oda (Johannes esete a püspökével) – és még ha szenvedésekkel, elutasítással jár is, valahogy tartsunk ki imában, vezeklésben, alázatban, hűségben – az egységben.

3) Rengeteget adott a péntek esti közbenjárás – úgy mindenestül. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezek a dolgok egyáltalán összefüggnek, amikért Johannes ott imádkozott. Nevezetesen, hogy a sötétség, a halálvágy, az öngyilkossági hajlam – egy tőről fakadnak. Ne is áltassuk magunkat, ez nem arról szól, hogy “de jó lenne már a mennyben lenni”, Isten szerint pont ott van a helyünk, ahol vagyunk (nem tévesztette el, nem felejtett ott stb.) – Ez az egész valami szellemi ködben, mocsárgázban tart minket, ami pont abban akadályoz meg, hogy tegyünk másokért (akár lelki tanáccsal, akár közbenjárással), akiktől a környezetünkben valami negatívat tapasztalunk.

(De így világosabb lett a kép, hogy hogyan működik a gonosz, és hogy lehet már az elején felismerni, hogy “ki az”‘ és “merre visz” – ebben egyébként nagyon sokat segített és hasonlóan jókat mondott Móni szoc. tesó odahaza, Hűvösvölgyben. Utólag is nagy köszönet Neki érte.)

4) Ha csak szavakat emelhetnék ki a konferenciából, akkor a két gondolat, amit hazahozhattam onnan: a BIZALOM és a KITARTÁS. Bízni abban, hogy: Isten szeret minket, az a célja, hogy Magához, az Ő Országába vezessen el minket – minden fájdalom, nehézséget is ezért enged meg. Hagyjuk magunkat vezetni.

Kitartás az imában: ne adjuk fel, még ha nem is hoz eredményt az imánk a mi tűréshatárunkon belül. Isten időszámítása más: Ő néha tesztel minket: “tényleg akarod? Igazán? Akkor is, ha több az ára?”. (Nagyon megindító volt, ahogy a drogos, érdektelen fiatalokért való közbenjárásról mesélt, akiktől szinte átvették a közbenjárásban a sötétséget.)

5) 🙂 És végül két személyes sztori. Hát ezek hihetetlenek voltak. Mindkét esetben a zárakat használta Isten a megleckéztetésre:

Péntek este (a Szociális Testvérek hűvösvölgyi házában kaptam szállást) magamra zártam a fürdő ajtaját, és beletörött a kulcs a zárba. Az első reakcióm a pánik volt: el sem tudok képzelni borzalmasabb halált, mint kis helyen párában megfulladni. Kiabáltam, és jöttek is a testvérek segíteni, de bevallom, azt gondoltam, hogy nők lévén, nem fogják tudni megoldani a dolgot, és hogy itt fognak hagyni. Tehát:

– volt egy probléma, ami a túlzott zárkózottságomból adódott (egyszemélyes apartmanban minek zárom kulcsra a fürdőt?)

– kétségbe estem: egy pici gondtól teljesen el is szállt az Istenbe vetett hitem és bizalmam

– nem bíztam az embertársaimban

Még mélyebben süllyedtem az előző kettőben: amikor homályosan kezdett derengeni, hogy innen már tényleg csak két út van: az átkozódás, és káromlás (ez volt bennem az erősebb hang), vagy (nagyon halkan) a hit és a bizalom Valakiben, aki még mindig ugyanaz.

(A lányok közben több technikai praktikát is bevetettek) Szabályosan érezni lehetett a levegőben a feszültséget, és azt a pillanatot, amikor kint és bent megszületett az a döntés, hogy nem: innentől kezdve nem az emberi erőnkkel dolgozunk, hanem hittel (és némi alázattal) imádkozunk – és megengedjük Istennek hogy megoldja. (Orsi testvér szerint ács és asztalos munkák esetében Szent József közbenjárását érdemes kérni.)

Vasárnap reggel ugyanez megismétlődött (ha még nem lett volna elég világos, mit is akar Isten tanítani nekünk ezzel): siettünk volna a reggeli misére, amikor beragadt a garázs zárja – nem tudtuk kinyitni, és kihozni az autót. Emberi erővel próbálták nyomni, rúgni hárman is – meg se moccant. Eszünkbe jutott az előző eset, és elkezdtünk beszélni róla -de konkrétan még mindig nem imádkoztunk. Már fel is adtuk (szóltunk telefonon másoknak, hogy forduljanak még egy kört értünk, így ők is lemaradtak volna a miséről). Amikor – valami egészen halk hang hatására – mégis elkezdtünk magunkban (egymástól függetlenül) hittel segítséget kérni (ki Szent Józseftől, ki a Szűzanyától) – és a zár (pedig ekkor már csak egy ember próbálta: a kulcsos) egész könnyen kioldott. :)))

Mindkét történetben fényes tanulságot mutatott be Isten: A KULCS A HIT, ami a zárt ajtókat felnyitja.

Először kell hinni, akkor is, ha semmi jele a reménynek, és azután lépni (nem pedig fordítva): lépni, a “hátha megsegít, de lehet, hogy nem” bizonytalanságában, vagy várni, amíg lesz szilárd alapja a hitemnek… – sose indulok el.

Nagyon hiteles volt a számomra az a történet, amikor annyi kétségbeesett ima után  ( a szír baráti család kapcsán) Johannes HITben kijelentette: hogy most odamegy a vámtiszt az útlevélhez, megfogja és visszaadja.

Köszönök mindent! Szeretettel: Anikó

Találkozunk?

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése